A nem értékteremtő beállítási idők
Képzelj el egy tipikus reggelt a fémipari üzemben. A lézervágó gép még áll, miközben a dolgozók éppen a napi gyártási tervet keresik, vagy az aktuális NC-programot próbálják előhalászni a fájlszerver valamelyik könyvtárából. Értékes percek telnek, mire sikerül megtalálni a dokumentumokat, majd a programot végre betöltik a gépbe. Ezután következik az alapanyag odakészítése – jobb esetben ezt már más előkészítette, de sokszor még ez is a gépkezelőre marad. Csak ezután kezdődhet meg a tényleges beállítás: a fúvóka cseréje, fókuszbeállítás és egyéb szükséges paraméterek ellenőrzése. Mire végre elkészül az első munkadarab, újabb várakozás következik, hiszen ekkor kell ellenőrizni annak méreteit, hogy biztosan megfeleljen a tervnek. Ismerős helyzet? Ha lézervágással foglalkozol, bizonyára találkoztál már ezzel. Ma éppen erről fogunk beszélni: a nem értékteremtő, beállítási és előkészületi idők problémájáról.
Értékteremtő vagy értékpazarló? – Mit jelent a beállítási idő
Amikor a CNC lézervágó fej dolgozik, valódi érték születik: az alkatrész formát ölt, a lemezből kivágott darab kézzel fogható eredménnyé válik. De vajon mi történik akkor, amikor épp nem vág a gép, és nem készül új alkatrész? Ezekben a percekben ugyan a dolgozók aktívan munkálkodnak, de sem a vevő szemében, sem a termelés hatékonysága szempontjából nem keletkezik közvetlen érték. A lean filozófia szerint az alapanyag mozgatása, a fúvókák vagy szerszámok cseréje, a program betöltése vagy az első darab ellenőrzése mind olyan tevékenységek, amelyek önmagukban nem növelik a termék értékét, csak előkészítik azt. Bár nélkülözhetetlenek a termelési folyamat során, mégsem ezekért hajlandó fizetni a vevő. Ezek a pillanatok épp ezért minősülnek veszteségnek, hiszen a valós értékteremtés kizárólag akkor történik, amikor a gép ténylegesen formálja az alapanyagot.
Jogosan merülhet fel benned a kérdés: tényleg számít az a néhány perc, ami az előkészületekkel telik? Hiszen egyértelmű, hogy beállítás nélkül a gyártás sem indulhat el. Ez így igaz, mégis ezekben az apró percekben komoly veszteségek rejtőzhetnek. Gondolj csak Shigeo Shingo híres példájára a csavar meghúzásával kapcsolatban. A csavart valóban csak az utolsó fordulat rögzíti a helyére; ha ehhez összesen tizenöt fordulatra van szükség, akkor tizennégy pusztán előkészítő mozdulat, amely nem ad hozzá közvetlen értéket. Ehhez hasonlóan a gyártás során is rengeteg időt töltünk olyan tevékenységekkel, amelyek nélkülözhetetlenek ugyan, de mégsem jelentenek valódi értékteremtést: programok betöltése, fúvókák cseréje, mérés vagy éppen az alapanyag pontosítása. Masaaki Imai, a Kaizen módszer megalkotója szerint a ténylegesen értékteremtő folyamatok – például maga a vágás vagy alakítás – sok esetben csupán a teljes gyártási ciklus apró töredékét jelentik. Minden egyéb idő, amit a „nagy pillanatra” való felkészüléssel töltünk, olyan rejtett veszteség, amely észrevétlenül növeli költségeinket.
Láthatatlan tolvaj: ahová órák tűnnek el nap mint nap
Ha most ránézel a saját üzemetek teljesítményére, vajon hány százalékos gépkihasználtságot látnál? Magyarországon egy tipikus vékonylemez-megmunkáló üzemben (0,5–6 mm vastagságtartomány) a lézervágók átlagosan csak 50%-os, vagy ennél is alacsonyabb hatékonysággal működnek. Ez azt jelenti, hogy két műszak esetén az egyik valójában teljes egészében „eltűnik” a napi átállások, alapanyagmozgatások és várakozások miatt. Lézervágásnál már önmagában az alapanyag felrakása is jellemzően 2–8 percet vesz igénybe, de ennél is komolyabb időveszteség, hogy az elkészült alkatrészek eltávolítása gyakran tovább tart, mint maga a vágási folyamat. Az élhajlításnál még rosszabb a helyzet: itt a gépek kihasználtsága gyakran mindössze 30-40%-os, mert az átállások – például a szerszámozás kigondolása és programírás – átlagosan 10 és 40 perc közötti időkbe kerülnek alkatrészenként, ami rengeteg időt visz el napi szinten. Nem csoda, ha a gépek jelentős része látszólag „tétlenül” áll. Ezek az időveszteségek első pillantásra nem tűnnek nagynak – pár perc itt, pár perc ott –, ám mire a műszak végéhez érünk, drámaian összeadódnak. Mint az apró repedéseken átszivárgó víz, ezek az apró veszteségek csendben, észrevétlenül viszik el az értékes termelési időt.
Egy hazai lemezmegmunkáló üzemben, ahol nemrég jártam, kiderült, hogy naponta átlagosan 3 órát vitt el a hajlítógépek átállása. 3 órát, minden egyes munkanap! Gondolj bele, ez havonta nagyjából 60 óra, egy évben pedig több mint 700 óra elvesztegetett kapacitás csak a hajlítóknál. És ebben még nincs benne a lézervágó és a lyukasztó gépek beállítása. Ha ez nem lenne ennyire hétköznapi, azt mondanánk, valaki ellopott tőlünk évente majdnem egy teljes hónapnyi termelési időt – észre se vettük, mert apránként vitte el a tolvaj.
Versenyfutás az idővel – és a konkurenciával
Most képzeld el, mi lenne, ha azt a bizonyos 3 órát vissza tudnád nyerni a napból. Mit jelentene ez a cégednek? Több legyártott terméket ugyanannyi idő alatt. Rövidebb átfutási időt a vevőidnek. Kevesebb túlórát a dolgozóidnak vagy éppen kisebb kapacitásigényt a gépeidre. Minden, ami a termelékenységet javítja, közvetlenül hat a versenyképességre is. Hiszen ha te gyorsabban és hatékonyabban gyártasz, mint a versenytársad, akkor jobb áron, rugalmasabban vagy megbízhatóbban tudsz szállítani. A mai piacon, ahol a vevők egyre inkább az egyedi igényekhez igazodó, kis sorozatú rendeléseket adják le, élet-halál kérdése lehet, milyen gyorsan tudsz átállni egyik termékről a másikra.
Gyakran mondják, hogy a magyar fémipari cégek számára nehéz tartani a lépést akár a nyugat-európai csúcstechnológiájú gyárakkal, akár az alacsonyabb bérű országok vállalataival. A versenyképesség azonban nem kizárólag a bérköltségeken vagy a legmodernebb gépeken múlik. Legalább ilyen fontos, hogy milyen gyorsan reagálsz a vevőid változó igényeire. Ha a te üzemetekben egy új termék gyártását még aznap délután el tudjátok kezdeni, miközben a versenytársnál másfél napig csak az átállással, gyártáselőkészítéssel foglalkoznak, egyértelmű, hogy legközelebb is téged választ majd az ügyfél. Ha viszont túl hosszúak a gépbeállítások, lassabb lesz a szállítási idő, és emiatt csak nagyobb darabszámú megrendeléseket lesz gazdaságos elvállalni, így könnyen elveszítheted a rugalmasabb, gyorsabban reagáló konkurensekkel szembeni versenyelőnyödet.
A hosszú átállási idők miatt gyakran előfordul, hogy csak nagy sorozatok gyártása tűnik gazdaságosnak számodra. Emiatt viszont a raktáraidat kénytelen vagy feltölteni félkész vagy kész alkatrészekkel, amikben lekötöd a vállalkozásod pénzét, miközben értékes helyet is elfoglalnak. Arról nem is beszélve, hogy ha a vevőid igényei hirtelen megváltoznak, könnyen rajtad maradhat egy nagyobb mennyiségű, már legyártott, de fel nem használt készlet. Ez olyan kockázat, amit egyik cégvezető sem szeretne vállalni. Ezzel szemben, ha képes vagy gyorsan és rugalmasan átállni egyik termékről a másikra, mindig pontosan annyit gyárthatsz, amennyire valóban szükség van. Így minimális készlettel is gördülékenyen működhetsz, és nem kell többé felesleges készletpufferek fenntartására költened.
Fontos, hogy tisztán lásd, mennyit állnak valójában a drága CNC gépeid. Ha lézervágóid átlagosan csak 50%-os, élhajlítóid pedig mindössze 30-40%-os kihasználtsággal működnek, akkor a beruházásaid értékének jelentős része kihasználatlanul áll. Új gépek helyett sokszor elég lenne az átállási idők rövidítésével felszabadítani ezt a meglévő, rejtett kapacitást. Ezáltal lényegében beruházás nélkül nyersz plusz műszakokat, miközben versenytársaid a saját kihasználatlan gépidejüket finanszírozzák.
SMED és társai – Hogyan faragjunk le a beállítási időkből?
Jó, rendben – mostanra valószínűleg egyetértesz abban, hogy érdemes foglalkozni a beállítási idők csökkentésével. De hogyan álljunk neki? Mondhatnád, hogy “Oké, csökkentsük, de a valóságban nem lehet a végtelenségig egyszerűsíteni, egy átállás mindig időbe fog telni.” Igaz, teljesen nullára nyilván nem tudod redukálni (hiszen valaki csak behelyezi azt a következő lemezt a gépbe…). Viszont a tapasztalatok szerint a legtöbb helyen drasztikus javulást lehet elérni néhány tudatos módszer bevezetésével.
A gyors átállás módszere, azaz az SMED (Single Minute Exchange of Die) technika éppen ezekre a kihívásokra kínál megoldást. A lényege egyszerű: amit csak lehet, végezzünk el előre, még a gép működése alatt („külső időben”), a többi lépést pedig tegyük egyszerűvé és sztenderdizálttá. Például, miközben a lézervágó az előző megrendelést fejezi be, a gépkezelő már odakészítheti a következő lemezt, betöltheti a szükséges programokat, és ellenőrizheti a beállításokat. Így a gép szinte azonnal folytathatja a munkát.
Ehhez azonban kulcsfontosságú, hogy legyen pontos gyártási terv, amelyből mindenki tudja, mit kell aznap kivágni vagy meghajlítani, az alapanyagokat pedig ennek megfelelően időben készítsék oda a gépek mellé. Élhajlításnál hatalmas előny, ha egyetlen szerszámbeállítással többféle alkatrész is elkészülhet – ebben a korszerű offline programozás komoly segítséget jelent. Végül, automatizálással vagy robotizált megoldásokkal a fúvókacserék, illetve az alapanyagok fel- és lerakodása egyszerűsíthető, gyorsítható, és ami talán még fontosabb: pontosan tervezhetővé válik.
ermészetesen az SMED ennél többről is szól. Tipikusan egy SMED workshopon végignézik az adott gép teljes átállási folyamatát, és másodpercre lebontva elemzik, mi hol megy el. Döbbenetes élmény tud lenni, amikor kiderül, hogy a beállítási lépések felét akár a gép működése közben is lehetne végezni, vagy hogy bizonyos mozdulatokat csak megszokásból csinálunk, de el is hagyhatnánk. Az SMED célja éppen a nem értékteremtő beállítási idők drasztikus csökkentése, aminek köszönhetően a kisebb sorozatok vagy akár az egyedi darabok gyártása is gazdaságossá válhat.
Emberi tényező – szemlélet és motiváció
Fontos beszélni arról is, hogy a beállítási idők csökkentése nem csak technikai kérdés, hanem emberi is. A dolgozók kezdetben tarthatnak tőle, hogy a gyorsabb átállás extra hajtást, rohanást jelent. Ki kell emelni, hogy nem arról van szó, hogy „kapkodjunk, aztán majd lesz valahogy” – épp ellenkezőleg: a cél az, hogy kevesebbet kelljen kapkodni, mert minden jobban elő van készítve. Ha bevonod a csapatot a fejlesztésbe, és ők is értik, miért jó ez nekik, sokkal lelkesebben fognak együttműködni. Végül is mindenki jobban érzi magát, ha azt látja, hogy a munkaideje értelmes, értéket teremtő feladatokkal telik, nem pedig kényszerű várakozással vagy ideges kapkodással. Hiszen kinek jó az, ha nap végén a túlórában még mindig egy elhúzódó átállással bajlódnak? Senkinek. Ha viszont sikerül lerövidíteni, akkor a műszak végén hamarabb hazaérhet mindenki, vagy több megrendelést lehet kényelmesen ütemezni, ami a cég stabilitását is növeli.
A vezetői szemlélet is kulcsfontosságú. Támogatni kell, hogy az átállások idejével igenis foglalkozzunk, mérjük, javítsuk. Elismerhetjük azokat a kollégákat, akik jó ötletekkel állnak elő vagy példamutatóan gyorsan, mégis precízen hajtanak végre egy-egy beállást. Ezzel azt üzenjük: az időnk érték, és megbecsüljük, ha valaki takarékoskodik vele.
Természetesen türelem is kell. Lehet, hogy az első próbálkozások nem hozzák azonnal a várt eredményt, vagy kiderül, hogy egy új módszerhez még tanulni kell. Ne csüggedjetek: minden perc, amit a folyamat fejlesztésére fordítotok, sokszorosan térül meg. Idővel kialakul az a rutin és kultúra, amiben már maguk a dolgozók is észreveszik és jelzik, ha valahol fölöslegesen megy el idő.
Minden perc értékes – ne hagyjuk veszni!
A nap végén visszatérhetünk ahhoz a képhez, amivel indítottunk: csendben várakozó gépek a műhelyben, munkaidőben. Most már tudod, hogy ez a csend mennyire költséges. Minden egyes perc, amit sikerül visszahódítanunk a nem értékteremtő beállítási idők uralma alól, közvetlenül javítja a termelés hatékonyságát. Ez nem elvont menedzsment-szöveg, hanem kézzelfogható versenyelőny.
Képzeld el, milyen lenne egy olyan munkanap, ahol szinte alig van üresjárat. A gépek folyamatosan dolgoznak, még sincs kapkodás és rohanás. Az átállások olajozottan zajlanak, a csapat tagjai pontosan tudják a dolgukat, előre készülnek minden váltásra. A megrendeléseket időben, sőt, akár korábban teljesíted, és ezzel nem csak a vevőid elégedettsége nő, de a saját csapatod büszkesége is. Nem utópia ez – ha kitartóan fejleszted a folyamataidat, apránként elérhetővé válik. A beállítási idők csökkentése pedig az egyik legnagyobb lépés ebbe az irányba. Lehet, hogy a vevő sosem látja, mennyit bajlódtál a gép beállításával, de az árában, a szállítási határidőben és a minőségben érezni fogja a különbséget.
Végül, emlékezz: a versenyt futni is lehet kétféleképpen. Rohanva, kapkodva, levegőért kapkodva – vagy felkészülten, okosan beosztva az erőnket, hogy a célegyenesben mi legyünk a leggyorsabbak. A nem értékteremtő beállítási idők csökkentése pontosan erről szól. Ha sikerül uralni és minimalizálni ezeket az időablakokat, azzal olyan előnyre teszel szert, ami a mérlegedben és a piaci megítélésedben is megmutatkozik. Mert a nap végén nem az számít, hány órát dolgoztunk, hanem hogy abból hány órát töltöttünk valódi értékteremtéssel. És ezen áll vagy bukik, ki lesz a befutó a piaci versenyben.